A hét formatervezője – Szalkai Dániel

Az IP Law blog formatervezők részére meghirdetett felhívására jelentkezett Szalkai Dániel is, ezen a héten az ő eddigi pályája és munkái kerülnek bemutatásra.

Szalkai Dániel elsőként a Gábor Áron Művészeti Szakközépiskola kovács szakát, majd 2007-től 2010-ig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező művész (BA) szakát végezte el. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervezés – Bútortervezés (MA) szakának végzős hallgatója.

Dániel jártas a modellezésben, a grafikai tervezésben, belsőépítészetben, szobrászatban, festészetben illetve különböző kézműves technikákban.

Dániel tapasztalatot szerzett a szociális foglalkoztatás terén (2012-ben elvégezte az IFKT foglalkozási szakmentor képzését), a kiállításrendezés terén (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum – Sebesült Görgei 2010, Privát Labirintusok – MNG 2011) illetve 2012-től részt vesz a Miskolci Autista Alapítvány kézműves műhelyének design szemléletű átszervezésében (Újraértelmezett kézművesség projekt). Ezen kívül Dániel tapasztalatokra tett szert a belsőépítészet terén (felkérés teljes enteriör és exteriör terv elkészítésére – Kitchen Budapest, 2011), 2011-ben részt vett az ELTE Trefort kert workshopjában, valamint kutatási csoportban is közreműködött (Lakótelepek, életek, tárgyak. A kvalitatív kutatási adatbázis és dokumentáció – Babarczy Eszter projektkurzusa, 2007).

Dániel munkái a következő oldalakon tekinthetők meg:

http://dannyszalkai.blogspot.hu/
http://miskolciautista.blogspot.hu
http://stilblog.hu/2012/08/27/1235486/
http://pestistilus.blogspot.hu/2013/06/munka-maskepp.html
http://issuu.com/bihon/docs/maa_katal_gus_issuu

A blog szerkesztője Mező Barnabás ügyvéd, aki jelenleg az Oppenheim Ügyvédi Iroda szellemitulajdon-védelmi csoportjának tagja.