A saját védjegy sem véd meg a védjegybitorlástól?

2013. február 21-én megjelent az Európai Bíróság C‑561/11. számú ügyben (Fédération Cynologique Internationale v. Federación Canina Internacional de Perros de Pura Raza) született előzetes döntése. Az alapügy tényállásáról és Mengozzi főtanácsnok indítványáról a blogon már korábban beszámoltam. A főtanácsnok – megerősítve a Celeya ügyben tett megállapításait – arra az álláspontra helyezkedett, hogy adott esetben a saját védjegy se jelent feltétlenül védelmet a védjegybitorlási eljárásban, nem szükséges a bitorlás megállapíthatóságához a védjegybitorlási eljárás alapjául szolgáló védjegy elsőbbségénél későbbi, de azzal összetéveszthető védjegy előzetes törlése.

Ahogyan arról korábban már beszámoltam, az Európai Bíróságnak tehát arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy közösségi védjegyrendelet 9. cikkének (1) bekezdését, amely a védjegyoltalom tartalmáról szól, akként kell‑e értelmezni, hogy a közösségi védjegy jogosultjának kizárólagos joga kiterjed‑e az olyan harmadik személyre, aki valamely későbbi közösségi védjegy jogosultja, anélkül, hogy ezen utóbbi védjegy előzetes törlésére lenne szükség.

A Bíróság abból indult ki, hogy a közösségi védjegyrendelet 9. cikkének (1) bekezdése nem tesz különbséget aszerint, hogy a harmadik személy közösségi védjegy jogosultja‑e, vagy sem, a közösségi védjegy jogosultjának kizárólagos joga van arra, hogy „harmadik személyekkel” szemben fellépjen a védjegyét esetlegesen sértő megjelölésnek gazdasági tevékenység körében az engedélye nélkül történő használatával szemben.

A kérdés tehát az, hogy-e “harmadik személyek” fogalmába beletartoznak-e azok, akik a fellépni kívánó védjegyjogosulttól későbbi, de a védjeggyel azonos vagy összetéveszthető saját védjeggyel rendelkeznek. A Bíróság erre a kérdésre igennel válaszolt. A Bíróság szerint az a körülmény, hogy valamely későbbi közösségi védjegy jogosultja ugyancsak kizárólagos joggal rendelkezik, nem teszi kétségessé a bitorlás megállapíthatóságát.

Ezen kívül a Bíróság – a Celeya ügyben tett megállapításaira analóg módon hivatkozva – megállapította, hogy a rendelet rendelkezéseit az elsőbbség elvére figyelemmel kell értelmezni, azaz a korábbi közösségi védjegy oltalma elsőbbséget élvez a későbbi közösségi védjeggyel szemben. A Bíróság a rendeletből levezette, hogy ez a “kedvezmény” azért illeti meg a korábbi védjegyjogosultat, mert két védjegy ütközése esetén az elsőként lajstromozott védjegyről vélelmezni kell, hogy előbb teljesíti a lajstromozásához előírt feltételeket, mint a másodikként lajstromozott védjegy. Az elsőként lajstromozott védjegy jogosultja választhat, hogy kéri a védjegy törlését illetőleg (a törléssel együtt vagy attól függetlenül) bitorlási eljárást indít.

A Bíróság szerint ugyanakkor a bitorlás megállapításával szembeni védekezésként a belenyugvásra ekkor is lehet hivatkozni.

Ahogyan a főtanácsnok véleményét bemutató bejegyzésben kifejtettem, a magyar bírósági gyakorlat jelenleg arra az álláspontra helyezkedik, hogy a saját védjegy jogszerű használata kizárja a védjegybitorlást, tehát amennyiben mindkét fél rendelkezik védjeggyel, addig nem lehet marasztalni az alperest, ameddig a felperes az alperes védjegyét nem törölteti (vö. BH1998.121., EBH2005.1315, BH2007. 413.). Mivel a mostani előzetes döntés a magyar bíróságokra is kötelező, ezért ez a döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyar bíróságoknak a jelenlegi gyakorlattal homlokegyenest eltérő gyakorlatot kell kialakítania.

Mindamellett a spanyolok már megtették az első lépéseket az előzetes döntésnek megfelelő gyakorlat kialakítására.

A Spanyol Legfelsőbb Bíróság (amely korábban a magyar bíróságokkal lényében azonos gyakorlatot folytatott) két ítéletében azt mondta ki, hogy amennyiben a bitorlási pert és a védjegy törlését együttesen kérik, akkor ez lehetővé teszi a bíró számára a védjegy érvénytelenségének visszamenőleges megállapítást, azaz annak a kimondását, hogy az alperes soha nem rendelkezett kizárólagos joggal az adott név tekintetében. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell a korábbi védjegyjogosultnak bizonyítania a kártérítési igényéhez azt, hogy a későbbi védjegy rosszhiszeműen került benyújtásra (ld. a Spanyol Legfelsőbb Bíróság 2012. április 4-ei és 2012. június 29-ei ítéletét ).

Az előzetes döntésben kifejtett megállapításokhoz közeledve egy további lépésnek tekinthető a BOSS/BO55 ügyben hozott döntés is. A BOSS/BO55 ügy tényállása szerint a Hugo Boss Trademark Management GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Hugo Boss) a BOSS védjegy bitorolása miatt pert indított a B055 megjelölést használó alperes ellen, aki e megjelölést védjegyként lajstromoztatta. A Hugo Boss a bitorlási per megindításával egyidejűleg kérte a védjegy törlését és ideiglenes intézkedés elrendelését. Az Alicantei Fellebbezési Bíróság hivatkozva a fenti két spanyol esetre, a 2012. november 29-i ítéletében megállapította, hogy a BO55 védjegy lajstromozása nem jelent védelmet a bitorlással szemben.

A fenti spanyol esetek mutatják, hogy a spanyol bíróságok már megváltoztatták a korábbi gyakorlatukat, noha az előzetes döntéssel egyező tényállású esettel még nem találkoztak (mindhárom spanyol esetben kérték a védjegy törlését is, az előzetes döntés szerint azonban a bitorlás megállapításához ez nem feltétlenül kell). Kíváncsian várom, hogy a magyar bíróságok hogyan reagálnak, ha ilyen esettel találkoznak.

 

A blog szerkesztője Mező Barnabás ügyvéd, aki jelenleg az Oppenheim Ügyvédi Iroda szellemitulajdon-védelmi csoportjának tagja.