Az Európai Unió Bírósága december 1-én meghozta ítéletét a C-446/09 (Philips ügy) és C-495/09 (Nokia ügy) számú egyesített ügyekben.
A tényállás viszonylag egyszerű volt mindkét esetben. A Philips ügyben a belga vámhatóság lefoglalt egy Kínából érkező villanyborotvakészülék‑szállítmányt, amelyben a készülékek a Philips által kifejlesztett formatervezési mintákra hasonlítottak. A Philips eljárást indított a jogsértő készülékek gyártásában, forgalmazásában, és szállításában részt vevő cégek ellen. Az egyik alperes úgy érvelt, hogy nem lehet az árukat lefoglalni, majd azt követően szellemi tulajdonjogot sértő árunak minősíteni úgy, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy ezeket az Unióban fogják értékesíteni. Az eljáró bíróság ezért előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Bírósághoz.
A Nokia ügyben az Egyesült Királyságban a helyi vámszerv egy Hongkongból Kolumbiába tartó, mobiltelefonokat és azok kiegészítőit tartalmazó szállítmány átvizsgálása során hamis Nokia telefonokat talált, amelyeket lefoglalt. Később azonban – tekintettel arra, hogy nem volt bizonyíték arra, hogy az árukat a közösségen belül kívánják forgalomba hozni, az áruk csak tranzitban voltak – elrendelte az áruk lefoglalásának feloldását. A Nokia keresetet nyújtott be a vámszerv ellen, melyet a bíróság elutasított. A Nokia ezek után fellebbezett, és a fellebbezés során eljáró bíróság előzetes döntésért fordult az Európai Bírósághoz.
Az Európai Bíróságnak tehát arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy mi a teendő a harmadik országokból származó, az Unió területén csak átmenetileg tartózkodó árukkal kapcsolatban, alkalmazhatók-e a tagállami, illetve közösségi védjegyen alapuló jogkövetkezmények olyan árukkal szemben, amelyek az Unió területén csupán tranzitban vannak.
A Bíróság úgy foglalt állást, hogy a „tranzitban” lévő árukat a vámhatóságok akkor tartóztathatják fel, ha valamilyen bizonyíték áll rendelkezésre annak vonatkozásában, hogy az érintett áruk végső soron az Unió piacára kerülhetnek.
Az ítélet szövege szerint:
Az 1999. január 25‑i 241/1999/EK tanácsi rendelettel módosított, az egyes szellemi tulajdonjogokat sértő áruknak a Közösségbe történő behozatalára, valamint a Közösségből történő kivitelére és újrakivitelére vonatkozó intézkedésekről [helyesen: egyes intézkedésekről] szóló, 1994. december 22‑i 3295/94/EK tanácsi rendeletet, valamint az egyes szellemi tulajdonjogokat feltehetően sértő áruk elleni vámhatósági intézkedésekről és az ilyen jogokat ténylegesen sértő áruk ellen hozandó intézkedésekről szóló, 2003. július 22‑i 1383/2003/EK tanácsi rendeletet a következőképpen kell értelmezni:
- – azon harmadik országból származó áruk, amelyek az Európai Unióban védjegyoltalom alatt álló termék utánzatának minősülnek, vagy az Unióban szerzői jogi vagy szomszédos jogi oltalom alatt, illetve formatervezési mintaoltalom alatt álló termék másolatának minősülnek, nem tekinthetők a szóban forgó rendeletek értelmében „hamisított áruknak” vagy „kalózáruknak” pusztán azon tényből kifolyólag, hogy azokat az Unió vámterületére felfüggesztő eljárás keretében léptetik be;
- – ezek az áruk ugyanakkor sérthetik a szóban forgó jogot és ezért tekinthetők „hamisított áruknak” vagy „kalózáruknak” akkor, ha bizonyított, hogy azokat az Európai Unióban történő forgalomba hozatalra szánják, erre pedig különösen az jelent bizonyítékot, ha megerősítést nyer, hogy az érintett árukat egy uniós vásárló részére értékesítették, vagy uniós fogyasztók részére eladásra felkínálták, illetve hirdették, vagy pedig ha az érintett árukkal kapcsolatos iratokból vagy levélváltásból kiderül, hogy az áruknak az uniós fogyasztók részére történő jogellenes forgalomba hozatalát tervezik;
- – ahhoz, hogy az érdemi döntésre illetékes szerv hasznosan vizsgálhassa meg az ilyen bizonyítéknak és a hivatkozott szellemi tulajdonjog megsértését megvalósító egyéb tényeknek a létezését, az intézkedés iránti kérelem alapján eljáró vámhatóságnak, amint tudomást szerez a szóban forgó jogsértés fennállásának gyanúját felvető ténykörülményekről, fel kell függesztenie az érintett áruk forgalomba bocsátását, vagy azokat le kell foglalnia, továbbá, hogy
- – e ténykörülmények között szerepelhet különösen az, hogy az áruk rendeltetési helyét nem jelentik be, miközben a kért felfüggesztő eljárás megköveteli ennek bejelentését, hogy nincsenek pontos, illetve megbízható információk az áruk gyártójának vagy fuvarozójának kilétéről, illetve címéről, hogy nem működnek együtt a vámhatósággal, vagy akár az, hogy az érintett árukra vonatkozóan olyan iratokra vagy levélváltásra derül fény, amelyek arra utalnak, hogy megtörténhet ezen áruknak az európai uniós fogyasztók részére történő jogellenes forgalomba hozatala.
Az ítélet teljes egészében itt megtekinthető.
Az ítéletet részletesen elemző, kiváló cikk az Eszerint blogon olvasható.
A CJEU sajtóközleménye itt olvasható.
