- július 5-én megjelent a Sharpston főtanácsnok várva várt indítványa a C‑149/11. számú Leno Merken BV v. Hagelkruis Beheer BV (ismertebb nevén ONEL/OMEL) ügyben.
Az ügy tényállása viszonylag egyszerű: az “OMEL” Benelux bejelentés ellen felszólalást nyújtottak be a korábbi “ONEL” közösségi védjegy alapján. A felszólaló igazolt használatot Hollandiában, de egyéb közösségi használatot nem tudott. A Benelux Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal elutasította a Leno felszólalását, mivel úgy vélte, hogy egy országban történő tényleges használat nem minősül jogfenntartó használatnak.
A Leno jogorvoslati kérelemmel élt e határozattal szemben a hágai regionális fellebbviteli bíróság előtt. E bíróság előtt nem volt vitatott, hogy:
i. az „ONEL” és az „OMEL” hasonló védjegyek;
ii. a védjegyeket azonos vagy hasonló szolgáltatások tekintetében lajstromozták;
iii. az „ONEL” és az „OMEL” között fennáll a fogyasztók részéről az összetévesztés veszélye;
iv. a Leno az „ONEL” védjegyet ténylegesen használta Hollandiában.
A Leno és a Hagelkruis közötti vita arra vonatkozik, hogy a Lenónak az „ONEL” védjegy tényleges használatát egynél több tagállamban kell‑e bizonyítania annak érdekében, hogy felszólalhasson az „OMEL” védjegy Hagelkruis általi lajstromoztatása ellen.
A hágai bíróság ezért a következő kérdéseket terjesztette az Európai Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„1. Úgy kell‑e értelmezni a közösségi védjegyről szóló 207/2009/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdését, hogy a közösségi védjegy tényleges használatának meglétéhez elegendő, ha a védjegyet egyetlen tagállamban használják, figyelemmel arra, hogy e használat – ha nemzeti védjegyről lenne szó – az érintett tagállamban tényleges használatnak minősülne (lásd az 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet 15. cikkére vonatkozó, 10. sz. közös nyilatkozatot és az OHIM előtti felszólalási eljárásra vonatkozó útmutatókat)?
- Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén sohasem tekinthető‑e a közösségi védjegy egyetlen tagállambeli – fent említett – használata a [rendelet] 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett Közösségen belüli tényleges használatnak?
- Ha a közösségi védjegy egyetlen tagállambeli használata sohasem tekinthető a Közösségen belüli tényleges használatnak, akkor milyen követelményeket kell alkalmazni az adott esetben a Közösségen belüli tényleges használat vizsgálata során – az egyéb tényezők mellett – a használat területi kiterjedtsége tekintetében?
- Vagy – az előzőektől eltérően – úgy kell‑e értelmezni a [rendelet] 15. cikkét, hogy a Közösségen belüli tényleges használat vizsgálatának absztraktnak kell lennie, amely során az egyes tagállamok területének határai teljes mértékben figyelmen kívül maradnak (és például a piaci részesedést [a termékek piaca/földrajzi piac] kell alapul venni)?”A 207/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: közösségi védjegyrendelet) 15. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közösségi védjegyoltalomra alkalmazni kell a jogkövetkezményeket, amennyiben a lajtromozástól számított öt éven belül nem kezdték meg „a közösségi védjegy tényleges használatát a Közösségben az árujegyzékben szereplő árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban” (kivéve, ha a használat elmaradását kellőképpen igazolják). Ilyen jogkövetkezmény lehet a védjeggyel szembeni használat hiánya miatti megszűnés megállapítási eljárás, illetve az is, hogy nem lehet eredményesen felszólalni olyan védjegy alapján, amelyet nem használnak ténylegesen.
A négy előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel a hágai regionális bíróság lényegében azt kérte az Európai Bíróságtól, hogy határozza meg azt a területet, amelyen a közösségi védjegy jogosultjának használnia kell a védjegyet annak érdekében, hogy elkerülje a rendeletben meghatározott jogkövetkezményeket, és ezáltal fenntartsa a védjegyhez fűződő kizárólagos jogokat.
Egyrészről amennyiben egy védjegy puszta lajstromozása közösségi védjegyként elegendő lenne ahhoz, hogy az oltalomban részesüljön a 27 tagállam területén, akkor a vállalkozások olyan védjegyek oltalmát kérhetnék, amelyeket nem használnak (nem kívánnak használni). Ezáltal kizárhatnák annak lehetőségét, hogy a versenytársak ezt a védjegyet vagy hasonló védjegyet használjanak, amikor olyan árukat és/vagy szolgáltatásokat hoznak forgalomba/nyújtanak a belső piacon, amelyek azonosak vagy hasonlóak a védjegy hatálya alá tartozókkal. A cél tehát az, hogy a lajstrom ne tartalmazzon olyan védjegyeket, amelyek ahelyett, hogy javítanák, akadályozzák a versenyt a piacon, mivel korlátozzák azon megjelölések skáláját, amelyeket mások védjegyként lajstromoztathatnak, nem szolgálnak üzleti célt, és ténylegesen nem segítik az áruk vagy szolgáltatások megkülönböztetését az érintett piacon, valamint azt, hogy azokat a védjegy jogosultjához kapcsolják. Ez az oka annak, hogy a ténylegesen nem használt védjegyek oltalmának meg kell szűnnie.
Másrészről az OHIM és a MARQUES is arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy közösségi országban a használat elégséges a minimális tényleges használathoz.
Sharpston főtanácsnok középutat választott, álláspontja szerint:
„A közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy
- a közösségi védjegy tényleges használatának meglétéhez önmagában nem szükségképpen elegendő, ha a védjegyet egyetlen tagállamban használják, ugyanakkor
- lehetséges, hogy figyelemmel az összes releváns tényre, egy közösségi védjegy használata egy egyetlen tagállam területének megfelelő területen a Közösségen belüli tényleges használatot jelent.
A 207/2009/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett tényleges használat a Közösségben olyan használat, amely – figyelemmel az érintett piac egyedi tulajdonságaira – elegendő ahhoz, hogy fenntartson vagy létrehozzon piaci részesedést a közösségi védjeggyel megjelölt áruk és szolgáltatások számára.”
Izgatottan várjuk a Bíróság döntését, természetesen a blogon beszámolunk róla.
